Idén így campeztünk

2017. 07. 26. | Írta: WWieland | Kategória: Esemény

Mára már hagyománnyá vált, hogy júniusban számos coach társunkkal, barátunkkal 2 napot a feltöltődés, az inspiráció és a fejlődés jegyében töltünk. Nekünk ezt jelenti a Coaching Camp, amit Wieland Veró ügyvezetőnk és Bölcskei Mónika partnerünk 5 évvel ezelőtt álmodott meg. Számos újítás, köztük szándékosan kisebb résztvevői létszám, sokkal családiasabb, intimebb, ezáltal termékenyebb tábor, 2 napos Open Space jellemezte az idei rendezvényt.

Szervezőként elengedtük a sokak számára ugyan különösen vonzó, nekünk pedig biztos pontot jelentő vezetőedzőséget. Hittünk a csapat erejében, kíváncsiságában, tanulási vágyában, nyitottságában… és idén először bevállaltuk a 2 napos Open Space-t. És be kell valljuk, az üres étlap, a fix programok hiánya az érdeklődők, sőt még a résztvevők többségét is kétségek között tartotta. De éppen csak addig, amíg bele nem vágtunk!

Az inspiráló napindítót követően az Open Space mindent hozott, amit a nyitott tér lehetővé tesz. A lelkes kortesbeszédeknek hála minden workshop szinte azonnal megtalálta a maga célközönségét.

Természetesen kihívást jelentett, hogy egy résztvevő egy időben két workshopon még a Camp-en sem tud jelen lenni. Így hát a terem valódi piactérré változott, s nagy egyezkedés vette kezdetét. Végül a résztvevők megállapodtak, hogy az örömzene workshopon mindenki kivétel nélkül részt szeretne venni, így a legutolsó idősávba más workshop már nem kerülhetett.

Így is párhuzamosan zajlottak az izgalmasabbnál izgalmasabb workshopok.

A témák közt helyet kapott a megoldásépítés az iskolában, az Igazgyöngy képkártyák, provokatív coaching, action learning, mindfulness, csoportos szupervízió, elakadások kezelése, a Miért kérdések, a személyes értékrend, a coachok személyes márkája és a coaching a gyerekekkel is.

Veró két workshopja, a Coaching by Drawing és a coaching ROI egyaránt nagyon értékes beszélgetéseket, felismeréseket hozott.

Mindkét nap egy igazán különleges zárásban volt részünk. Míg az első estét az EthnoSound révén egy nagy közös zenéléssel, valódi örömzenével kerekítettük le, addig pénteken a két nap aratását a LEGO® Serious Play®-jel tettük igazán egyedivé és emlékezetessé. Építettünk tornyot, dolgoztunk egyénileg és csapatban, s végül minden kérdésünkre egy-egy kreálmányunk révén ott volt 3D-ben is a válasz. Két eseménydús nap után ugyan kicsit fáradtan, de nagy nevetések közepette, játékosan, néhol mesébe szőve azt is megfogalmaztuk, hogy mit üzennénk azoknak a coachoknak, akik idén kihagyták a Camp-et. Részben azt, hogy a leghitelesebb, ha egy résztvevőt kérdezel meg. De

ha mégis ki kell pár dolgot emelni, hogy milyen is volt a 2017-es Coaching Camp, akkor nagyon családias, színes, értékes, támogató közösség, inspiráció, élmény és kreativitás.

Az 5. Coaching Camp-en készült képeket és videókat itt tekintheted meg:

2017-es galéria

2017-es videók