„Hát szabadítsd fel!”

2017. 09. 06. | Írta: WWieland | Kategória: Tréning

„Hát szabadítsd fel a szíved és szállj. Érezd, hogy újra égni kell… Engedd el, ami nem kell.”

– Mester Tamás gondolatai méltó előszó a Felszabadító technikákhoz, amit a nagy sikerre és a sok pozitív résztvevői visszajelzésre alapozva idén október 11-én újra megszervezünk.

Gyakran kapunk olyan felkérést, hogy mutassunk kisebb technikákat, amivel a megbeszélésvezetők beindíthatják a résztvevőket, felpörgethetik a megbeszéléseket. Tavaly ez inspirált bennünket arra, hogy olyan workshopot szervezzünk, ahol a résztvevők több, pár perces technikát sajátíthatnak el.

Év elején 30 résztvevővel tartottuk az első Felszabadító technikák workshopot, ahol 8 különböző technikát ismertettünk meg a lelkes és tanulásra éhes résztvevői csapattal. A workshop felszabadult hangulatban, értékes beszélgetésekkel, visszajelzésekkel és számos nagy felismeréssel telt.

„Egy nap alatt megismerhettem, kipróbálhattam, visszajelzést kaphattam 7-8 új eszközről, technikáról. Azáltal pedig, hogy más-más területről érkeztünk, különböző felhasználási lehetőségeket is hallhattam”

– értékelte a napot Fábián Ági, a SEED projektmenedzsere. Egy korábbi workshopon készült képeket megtekintheted: ITT

A liberatingstructures.com honlapon a 33 különböző technika angol nyelven bárki számára elérhető, és az eszközök leírásán túl az összes fontos, kapcsolódó információ – tér, időkeret, eszközigény – is ugyanitt megtalálható. Amivel a workshop többet ad, az egyrészt a magyar nyelvű fordítás és a gyakorlatban történő kipróbálás lehetősége, másrészt a meglévő facilitációs tapasztalatunkra építve egyfajta vonalvezetőt is szeretnénk adni a technikák megfelelő alkalmazásához.

A workshopon az alap felhasználásokat vitatjuk meg, azokat a helyzeteket, amikor érdemes, és amikor nem ajánlott egy technikához nyúlni. Nem cél, hogy mindegyik módszeren végigrohanjunk. Inkább kiválasztunk 7-8 módszert, amelyeket alaposabban megismerünk, kipróbálunk, és analógiákat keresve beépíthetünk saját eszköztárunkba.

Mi alól szabadítanak fel ezek a módszerek?

Segítenek, ha nem jönnek az innovatív gondolatok. Ha egy vezető facilitatív módon irányítja a csapatát, az a legoptimálisabb helyzet. Ez akkor áll elő, ha maga a közeg, amelyben az adott probléma megjelenik, képes a maga megoldását megtalálni, és a vezető ebben támogatná a csapatát. Ez a közös alkotás fókusza az, amit meg kell találni, és ebben segítenek ezek a technikák. Ha a megszokott körülmények, megközelítések állnak elő, akkor abból csak nagyon ritkán születik valami új, innovatív. Ezt a forradalmi keretrendszert kell a facilitátornak megteremtenie. Komplex, egyedi, valóban új képzeteket kell alkotni – többnyire – nagyon rövid idő alatt. Ebben az állapotban ezek a technikák katalizátorok.

A Felszabadító technikák képzésünket olyan tapasztalt facilitátoroknak, megbeszélésvezetőknek, csoportvezetőknek ajánljuk, akik már rendelkeznek legalább egy megközelítéssel, csoportdinamikai tapasztalattal.

Ha te is szeretnéd új technikákkal bővíteni eszköztáradat, akkor szeretettel várunk Felszabadító technikák workshopon. Bővebb infó és jelentkezés: ITT

Aktuális nyílt képzéseinkről ITT tájékozódhatsz.