Teltházas workshopok, lelkes előadók és résztvevők – így telt a Nemzetközi Facilitációs Hét 2020-ban

2020. 10. 28. | Írta: WWieland | Kategória: Élmények

Idén talán még inkább vártuk, hogy a sok online tartott workshop után végre a fizikai térben, személyesen is találkozzunk veletek! Éppen ezért egy különleges nyitórendezvénnyel készültünk: A szavak és a kezek teremtő ereje elnevezésű program egy igen aktuális szituáció szemszögéből világított rá a facilitáció fontosságára. Ez pedig nem más volt, mint az elmúlt hónapokat jellemző bizonytalanság, a megszokottól eltérő és gyorsan változó körülmények.

A workshopok lelkes résztvevőin végignézve egy pillanatra távolinak is tűnt az a sok kihívás, ami elé ez az év eddig állított mindannyiunkat. Nagyon jó volt látni a nyitottságot és közösen megtapasztalni azt, milyen ereje van a facilitációs eszközöknek! Kézbe vettük kedvenc eszközeinket, a filceket, táblákat, papírokat, kártyákat és együtt vágtunk bele szakmai programunkba.

A Nemzetközi Facilitációs Hét számokban:

  • Több mint 150 workshop világszerte
  • 18 workshop Magyarországon
  • Több mint 150 résztvevő, néhányan külföldről csatlakoztak

De beszéljenek helyettünk a résztvevők visszajelzései, melyekből megosztunk veletek is párat:

“Azzal foglalkoztunk a workshopon amivel a csapat szeretett volna, és nem egy előre meghatározott témával, mert így még inkább személyre-szabottnak éreztem.”

“A facilitátor felkészültsége, a közvetlen hangulat, az interaktivitás” “Pozitiv leadership gamification tetszett a legjobban, mert teljesen új volt számomra. Az összes workshopon nagyon kedves és nyitott emberekkel találkoztam. Nagy élmény volt.”

“Az Action learning és a reziliencia mélyebb megismerése és alkalmazása, remek csoport volt mindkét alkalommal, aktív, élénk szituációs feladatokkal. Nagyon tetszett mindkettő.”

“A nyitó rendezvény több különböző programja – változatos

Nagyon köszönjük, hogy idén ismét velünk tartottatok, alig várjuk a jövő évi eseményt!