Manapság már csak egyetlen tényező biztos: a változás.
Folyamatosan változik, átrendeződik nap mint nap minden körülöttünk. A világunk úgy működik, hogy akik képesek alkalmazkodni, azok nagyobb eséllyel jönnek ki jól a változásból.
Amikor egy helyzet számunkra ismeretlen, nem komfortos, vagy esetleg kimondottan kellemetlen, gyakran mindent elkövetünk, hogy elkerüljük, vagy legalább lenyomjuk a vele kapcsolatos rossz érzéseket magunkban. Védekezünk. Bezárkózunk a fejünkbe és teóriákat gyártunk a reakcióink alátámasztásához. Racionalizálunk, megmagyarázzuk, érvelünk, vagy szimplán elhatárolódunk az élménytől. Ami ennek hatására biztosan nem fog bekövetkezni, az a tanulás. Nem integráljuk az élményt, nem fogadjuk el magunkénak, így nincs is mit megtanulnunk.
A segítő foglalkozású szakemberek pont ezt a tanulást igyekeznek előmozdítani az egyéneknél, csoportoknál. Emiatt számukra elengedhetetlen, hogy élen járjanak a tanulásban.
Egy sikeres facilitátor mindent elkövet egy jól átgondolt és előkészített folyamat megvalósításával, hogy a csoport eljusson a lehető leggyorsabban, a lehető legfájdalommentesebben a lehető legjobb megoldáshoz.
Azért nem teljesen fájdalommentes, mert a csoport reflektálásai során, felismerései révén be kell, hogy azonosítsa a nem megfelelő működéseket, rendszereket, ami az egyének, vagy akár az egész csoport számára kellemetlen érzésekkel járhat. A felismerést, hogy hibáztunk tapasztalatom szerint nem eufória lengi körül, hanem legtöbbször szégyen, bűntudat, vagy legalább lelkiismeret furdalás. Ha ezeket a kellemetlen érzéseket elnyomjuk magunkban, akkor nem történik sem felelősségvállalás, sem tanulás, épp ezért változás sem lesz várható végül.
Segítőként fel kell készülnünk a csoportok vezetése során azokra a nehéz helyzetekre, amikor tudjuk, hogy ezek a legkevésbé sem könnyű érzések szükségesek a változáshoz.
Workshop facilitálások során sokféle megközelítéssel segíthetjük a csoportokat abban, hogy kijöhessenek a fejükből, végre vállalják a felelősséget, és érezzenek.
Íme néhány jól bevált módszer:
Elengedhetetlen, hogy olyan kereteket határozzunk meg, amelyben meg lehet beszélni a „megbeszélhetetlent”, és ki lehet tenni őszintén az „asztalra” a nézőpontokat anélkül, hogy sérülés történne. Ennek létrehozására olyan szabályokat kell alkotnunk és elfogadtatnunk a résztvevőkkel, amelyek védelmet és biztonságot nyújtanak mindenki számára.
Ahhoz, hogy fel merjük vállalni az érzéseinket a legelső lépés, hogy tudatosítjuk őket. Ebben hatalmas szerepe van a facilitátornak is, hogy elősegítse a csoport érzéseinek a beazonosítását. Minél pontosabban tudjuk, hogy mi zajlik a csoportban, annál könnyebb megtalálni a kivezető utat.
pl: „Jól érzem, hogy többetekben is feszültséget okoz az irány, amerre a beszélgetés kanyarodott?”
Gyakoroljuk az együttérzést olyan módon, hogy míg az egyik pillanatban a csoportot érezzük, addig a következőben pedig saját reakcióinkat tudatosítjuk. Minél erőteljesebb érzelmi reakciónk van, annál kisebb rálátásunk marad a helyzetre és persze a megoldására is. Amikor túlságosan nagy hatással van ránk egy adott történés, akkor szándékosan lépjünk hátrébb a helyzetben, és keressünk más nézőpontokat, hogy megtarthassuk a rálátásunkat az adott szituációra.
A facilitátor is csak ember. És mint ember, hibázhat. Ha képesek vagyunk saját magunk reflektálni ezekre a hibákra és úgy tekinteni rájuk, mint a legértékesebb részünkre, akkor az tápanyagban gazdag talajként fog szolgálni tanulásmagjainkhoz.
Szeresd a hibáidat! Méltányold, hogy jobb éneddel együtt ők is a részedet képezik, hiszen nélkülük még mindig egyhelyben topognál. Ha facilitátorként vállalod a tökéletlenséged, és egyúttal annak is a tudatában vagy, hogy a résztvevőknek is megfelelően kell közreműködniük, hogy a lehető legjobb eredmény előálljon, akkor nagy valószínűséggel senki sem fog csalódni. Sőt…!
