Nem vagyok jó viccmesélő, ezért csak a tanúságát osztom meg veled röviden:
Mire a medve késve visszaviszi a nyuszikának a kölcsönkért fűnyírót, rengeteg gondolat fut át a fejében azzal kapcsolatban, hogy mit fog a nyúl mondani, hogy később vitte vissza a gépet. Annyi rossz feltételezés és a rájuk adott dacos válasz eredményeképp mire a nyuszihoz ért, válogatás nélküli szavakkal küldte el a francban a fűnyírójával együtt a nyulat. ?
Hányszor fordul ez elő velünk? Szinte minden nap.
Hadd idézzem Miss Marple-t, aki az egyik kedvenc oknyomozóm:
„Sokkal rémesebbek a dolgok a fejünkben, mint a valóságban.”
Ez igen megnyugtatóan hangzik. Nem igaz?
Rosszhiszemű feltételezéseink, pesszimista előítéleteink és aggodalmas félelmeink átveszik az uralmat felettünk, és egyúttal meghatározzák a cselekedeteinket, kimondott szavainkat vagy beszédünk stílusát.
Megfeledkezünk a tényekről, és helyettük azt hisszük, hogy tudunk mások gondolataiban olvasni, ismerjük a jövőt, és ítéleteinket lemoshatatlan bélyegként helyezzük másokra, de akár magunkra vonatkozóan is. Persze mindezzel legtöbbször kapcsolatainknak, magunknak ártunk és ilyenkor nem lehet megúszni a sérülést.
Facilitátorként az egyik legfontosabb felelősségem megóvni minden résztvevőt és persze magamat is a sérüléstől.
Ha akár egy ember is sérül egy csoportfolyamatban, akkor ott nem születik igazi bevonódás, elköteleződés, személyes felelősségvállalás. Ami azt eredményezi, hogy hosszú távon a csoport is sérül emiatt a kívülállóság miatt.
Kíváncsi üzemmódban kérdésekkel a végére lehet járni, hogy tulajdonképpen mi is történt. Kérdéseknek hála megérthetjük, hogy kinek milyen jelentéssel érkezett meg egy elhangzott gondolat. Egy jó kérdésre adott válasz rávilágít arra is, hogy ki milyen érdeket vagy szükségletet véd a viselkedésével. A kérdés segíti a több nézőpontba helyezkedést, és ennek köszönhetően a megértés is hamarabb érkezik meg mindenki számára.
Már a gondolatok szintjén reagálunk, amely a pillanat tört része alatt válik verbális és nem verbális reakcióvá vagy cselekedetté. Ha képesek vagyunk jóhiszeműen gondolkodni, akkor a megnyilvánulásaink is pozitívabbak és megértőbbek lesznek. A sok gondolat közül, ami átsuhan a fejünkben válasszuk ki azokat, amik nem feltételeznek szándékosságot, rosszindulatot vagy támadást. Ha a másik fél érzékeli saját jóhiszemű gondolatainkra adott reakcióinkat, akkor elkerülhetetlen a nyitottabb válasz az ő részéről is.
Amikor egy nézőpontból nyilatkozunk, nem mindig vagyunk tisztában azzal, hogy sok másik egyéb nézőpont is létezik, ahonnan nézve az adott helyzet egészen másképp látszik. Amikor jelentést adunk valaminek, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazzal a jelentéssel ruházta fel a beszélő is. Épp ezért teszteld le, hogy jól látod-e, jól gondolod-e az adott dolgot. A teszteléshez ismét a kérdés lesz a legjobb eszköz. „Jól látom? Jól gondolom?”
Ez a három megközelítés nemcsak facilitátorként hasznos gyakorlat, hanem bárkinek bárhol bármilyen nehéz helyzetben adhatnak kapaszkodót a kiúthoz.
